Eredete:
Samain vagy Samuin volt a neve a tél kezdetét jelölő fesztiválnak a gall Írországban. Már néhány 10. századi ír irodalmi anyagban is megjelenik. Egyike a négy gall évszakonkénti ünnepnek: Samhain, Imbolc, Beltane és Lughnasadh. Samhain és Beltane egymással ellentétesen van az év kerekén, s a két legfontosabb ünnep. James George Frazer írta Az aranyág c. könyvében, hogy ez a két ünnep inkább a pásztoroknak, gulyásoknak volt fontos, mivel ekkor vezették a magasabb legelőkre az állatokat (illetve lejjebb).
Az ír mitológia eredetileg beszélt hagyomány volt, de a történeteket keresztény szerzetesek leírták a középkorban, akik persze keresztény formát is adtak nekik. Az ír mitológia szerint, Samhain (mint Beltane) az az időszak, mikor az „ajtó” a Másvilágra eléggé nyitott, hogy a tündérek és a holtak kommunikálni tudjanak velünk, de míg Beltane az élők fesztiválja, Samhain a holtaké. Fionn történeteiben leírják, hogy a sídhe (tündér dombok vagy átjárók Tündérországba) mindig nyitva vannak Samhain idején. Samhain az íreknél az ünneplés időszaka is, ivászat és az ételek mindig központi szerepet kaptak.
A Dindsenchas és az Annála Ríoghachta Éireann szerint, Samhain az ősi Írországban Crom Cruach istennel áll kapcsolatban. Tigernmas (Tighearnmhas) királyról mondták, hogy minden évben, Samhain idején felajánlásokat tett Crom Cruach számára; feláldozott egy elsőszülött gyermeket úgy, hogy fejét a kő istenszoborhoz vágta. Azt mondják, hogy Tigernmas embereivel együtt Crom Cruach imádása közben halt meg Samhain napján.
Számos hely is kapcsolódik Samhain ünnepéhez. Azt mondják, Oweynagat („macskák barlangja”) barlangjából túlvilági lények jönnek elő, minden Samhainkor. Hill of Ward (vagy Tlachta) Meath megyében Samhain gyűlés és örömtüzek helye, a legendák arról is beszélnek, hogy a druida (vagy istennő) Tlachta itt halt meg, mikor hármas ikreknek adott életet (akik erőszak után fogantak).
Ronald Hutton szerint nem kétség, hogy pogány megemlékezések történtek ezen a napon, de alig vagy nem találunk leírást róla. Az egyetlen referenciája a vallásos rítusoknak Geoffrey Keating-é, akinek munkáit megbízhatatlannak tartják, ám azt írja, hogy Írország druidái gyűltek össze Hills of Wardnál Samhain éjszakáján, hogy egy szent tüzet rakjanak. Noha forrása ennek a kijelentésnek ismeretlen. Hutton azt mondja, hogy a vallásos rítusok azért nincsenek leírva, mert századokkal a keresztényesítés után az írok nem tudták mik is voltak.
Történelmi szokások
A legutolsó aratást és a tél kezdetét jelöli ez az ünnep. Ekkor választották ki az állatokat is, melyek levágásra kerültek, hogy feltöltsék a téli készletet, illetve azért, mert a legelők már nem voltak elérhetőek az összes állatnak.
Főleg Skóciában, Man szigetén, Walesben és Ulster egyes részein voltak nagy tűzrakások. Megmaradt szokások emberáldozatokra is utaltak. Tűzvarázslatokat használtak a védelemre, nem csak magukat, hanem az állataikat is védve. A levágott állatok csontjait is összegyűjtötték, hogy a tűzbe dobják őket.
Azt írják, e napon a holtak is visszatérnek a rokonaikhoz. Ámbár nemcsak a hálás rokon tér vissza, hogy szórja áldásait, hanem a megölt ember is, aki bosszúra szomjazik. A tündérek Samhain idején embereket rabolnak el és viszik tündérdombjaikba. Ellenük az emberek talizmánokat használtak, vagy otthon maradtak. Illetve sötétben jártak, kifordították a ruháikat vagy éppen vasat, sót hordtak maguknál. Áldozatokat, felajánlásokat is tettek a tündéreknek az ajtó elő, hogy biztosítsák a következő év jó szerencséjét.
Eredetileg fehérrépa volt, amibe arcot vájtak és lámpásként használták, a szokást főleg Írország egyes részein illetve a Skót Felföldön tartották. A lámpásoknak valószínűleg hármas célja volt. Egyrészt fényt adott, mikor valaki Samhain éjszakáján kint járt. Másrészt szellemeket és más túlvilági lényeket szimbolizált. Harmadrészt, hogy megvédjék magukat és otthonukat tőlük.Maszkok és jelmezek viselése is hasonlóan a szellemek és tündérek megtévesztésére vezethető vissza. Mikor beöltöztek, a szellemek, tündérek utánzása a csínyekkel is együtt járt, így a „Csínytevések éjszakája” lett.
A jóslás is helyet kapott az ősi időktől fogva, de nem csak ezen az ünnepen. Mikor meghámozták az almát, a héját maguk mögé dobták és amilyen betűt adott ki, azzal kezdődött a jövendőbeli neve. A magokat, mogyorót a tűz fölött pörkölték, s „viselkedésükből” megjósolták a pár jövőjét. Ha együtt maradtak, akkor a pár is együtt marad. A tojás fehérjét a vízbe dobták, hogy a formája megmondja a gyermekek számát. A gyermekek varjakat is hajkurásztak, hogy számukból és repülési irányukból megmondják a jövőt.
Proinsias Mac Cana, Kelta mitológia c. könyvében a következőt olvashatjuk:
A túlvilágnak ez a komor és félelmetes képzete azonban mindenek felett november elsején, Samhain ünnepén válik uralkodóvá. A kelta év két részre volt osztva; téli fele Samhainnal kezdődött, amely jelenthette egyben az új év kezdetét is, a nyári fele pedig május elsején, Beltene [Beltane] vagy Cétshamhain ünnepével köszöntött be. A két félévet további két-két részre osztották a február elsején tartott Imbolg, illetve az augusztus elsején megült Lughnasadh ünnepével. A négy ünnep közül a mitológiai emlékekben Samhainnak van a legnagyobb szerepe, s a Samhainhoz kapcsolódó legendák párhuzamai más hagyományokban is azonnal felismerhetők. A világ sok népe sajátos jelentőséget tulajdonított ezeknek a két különálló időszak közötti fordulópontoknak vagy szent időközöknek.Samhain előestéjén Ailill és Medhbh, Connacht királya és királynője azt ígéri, hogy tetszése szerint választhat díjat magának az, akinek sikerül fűzfavesszőt kötnie valamelyik előző nap felakasztott fogoly lábára. Egyedül Nera fogadja el a kihívást. Odamegy a bitófához, de csak a holttest útmutatásával sikerül megkötnie a fűzfavesszőt. Miután ezzel meglennének, a tetem azt mondja, hogy szomjas, mire Nera a hátán elcipeli egy házba, ahol talál vizet. Ezután fogja a holttestet, visszaakasztja a bitófára és visszamegy Cruachain királyi udvarába, de az egész udvar lángokban áll, s a lángok körül az udvar népének levágott fejei hevernek. Amikor a támadok elvonulnak, Nera követi őket Cruachain Barlangjába - a túlvilág híres kapujába. Mikor már bent van a sídh-ben, felfedezik ottlétét, de megengedik, hogy ott maradjon.
A sídh lányai közül vesz magának feleséget, akitől megtudja, hogy amit látott, Cruachain udvarának pusztulása, csak jóslat volt. A következő Samhainkor azonban a jóslat valóra fog válni, hacsak nem dúlja fel előtte valaki a sídh-et. Nera nekivág, hogy figyelmeztesse övéit; vadfokhagymát, kankalint és aranypáfrányt, csupa nyári növényt visz magával, hogy elhiggyék neki, hol járt. Amikor visszatér, barátait ugyanúgy találja az üst körül ücsörögni, ahogy hagyta őket, noha időközben nem kevés dolog esett meg vele. Amikor újra eljön Samhain, a connachti harcosok megtámadják és kifosztják a sídh-et, és Írország három nagy kincsét viszik magukkal. Nera azonban a sídh-ben marad családjával együtt, és nem is távozik onnan ítéletnapig.
Seregnyi legenda kapcsolódik Samhainhoz. Muirchertach mac Erca és Crimhthann mac Fidhaigh természetfeletti nőszemélyek boszorkányságának esik áldozatul, Cú Chulainnt ekkor látogatja meg Lí Ban és Fann, és ekkor vívják meg a Magh Tuiredh-i nagy, mitikus csatát is. Mivel Samhain részben az őskáoszhoz való visszatérést is jelenti, megfelelő körülményeket teremt meg azoknak a mítoszoknak a számára is, amelyek - egy új idő előjátékaként - a fennálló rend felbomlását jelképezik. Híres királyok és hősök - Muirechertach, Crimhthann, Diarmaid mac Cerbhaill, Conaire Mór, Cú Chulainn és mások - Samhainkor halnak meg, nem egyszer olyan forgatókönyv szerint, amelynek erősen rituális jellege van.
Ez a féktelen tivornyák ideje, s az ünneppel járó káosz és felfordulás tisztán megjelenik a Mesca Ulad (Az ulsteriek lerészegedése) című történetben. Az ulsterieket ketten is lakomára hívják, s a becsület azt kívánja, hogy mindkét meghívásnak eleget tegyenek. Így aztán, miután az éjszaka első felében Dún Dá Bhenn udvarában (a mai Derry megyében) alaposan leisszák magukat, elindulnak a másik vendégségbe, Cú Chulainnhoz Dún Delgába. Útközben eltévednek, és vad, részeg tobzódásba kezdenek, közben egész Írországot becsavarogják. Végül ellenségeik közé vetődnek Munsterbe. A munsteriek először illően megvendégelik őket, de aztán elevenen megsütik őket egy égő házban.
Füstölő és olajok: Szantálfa, üröm, zsálya, mirha, pacsuli, cédrus, fahéj, eukaliptusz, gyömbér, levendula, menta, narancs.
Eszközök: Seprű, üst, tarot kártya, inga, ouija tábla, fekete üst vagy tál megtöltve fekete vízzel vagy tintával, fekete tükör.
Ásványok: Fekete obszidián, jáspis, ónix, füstkvarc, lignit, karneol, szén, turmalin, türkiz, márvány, opál, pirit, homokkő.
Szín: Fekete, narancs, lila, piros, arany, barna, sárga.
Szimbólum: Alma, őszi levelek, kukorica, denevér, fekete macska, csontok, varjak, Halál, kísértetek, tölgyfalevél, gránátalma, tök, madárijesztő, kasza, fogyó hold.
Étel-ital: Alma, almabor, hús (főleg sertéshús), forralt bor, magvak (az újjászületést szimbolizálva), gránátalma, tök, tökfélék, tökmag, kukorica, krumpli, kenyér.
Istenek: Hekaté, Cerridwen, Cernnunos, Ozirisz, Hádész, Arawn/Gwyn ap Nudd, Anubisz, Loki, Dis, Crom Cruach, Káli, Hél, Perszephoné, Basztet, Al-Ilat, Caillech, Arianrhod. Főleg halál/túlvilág istenei.
Növények: Mandula, alma (és részei), szezámmag, bazsalikom, körömvirág, fahéj, fokhagyma, gyömbér, mandragóra, százszorszép, üröm (fekete és fehér), bogáncs, fenyőtű, tökmag, rozmaring, ruta, zsálya, napraforgó szirmok és magok, tárkony.
Állatok: Szarvas, macska, denevér, bagoly, sakál, elefánt, kos, skorpió, varjú, gém, vörösbegy.
Fogalmak: Mágia, bőség, tudás, éjszaka, halál, újjászületés, siker, védelem, nyugalom, újrakezdés, kezdetek, ősök, visszatérés, változás.
Elem: Víz.
Készíts az elhunytaknak és őseidnek oltárt, ahol áldozati ételt hagysz és gyertyát gyújtasz. Készíthetsz seprűt és fel is szentelheted. Jósolhatsz. Védelmi talizmánokat alkothatsz. Süss és főzz a családnak. Készíts madárijesztőt, hogy védelmezője legyen az otthonodnak.
