A Wicca olyan hit, amely a világ egyensúlyát és természeti erőit tiszteli. Erőteljesen összpontosít arra, hogy az ember újra megtalálhassa a természettel való harmóniát és egységet. Ily módon maga a Wicca a “lélek eszköze”. Mint minden más vallás, a Wicca is arra keresi a választ, hogy hol az ember helye a világban, és mi a célja.
A Wicca vallás hagyományos szempontból leginkább duoteistának tekinthető – ez azt jelenti, hogy két Istenséget tisztel. Mivel a Wicca természetvallás, ezért az (emberi) természetből merít inspirációt – az általános tapasztalat pedig az, hogy létünket mindannyian egy apának és egy anyának köszönhetjük.
Általános értelemben elmondható, hogy a természetben megjelenő duális ellentétpárok interakciójából jön létre minden – ezt a Wicca vallás úgy fogalmazza meg, hogy az Istenek Szerelméből jött létre a világ.
Az Isten és az Istennő egyazon megfoghatatlan princípium, a Szellem két manifesztációja, két oldala. Önmagában a Szellem egysége nem értelmezhető, csak az Isten és az Istennő dualitásán keresztül (ahogy a világban is a fény árnyékkal jár, stb.).
Hitünk szerint ugyanazok a férfias és nőies princípiumok jelennek meg minden vallás Isteneiben és Istennőiben, mint a Wicca Istenében és Istennőjében, ezért sokan úgy gondolják, hogy minden Isten és Istennő tulajdonképpen az Isten és az Istennő aspektusainak, megjelenési formáinak tekinthető.
A különböző Istenségek tehát az Isten és az Istennő különböző oldalait fejezik ki, de fontos tudnunk, hogy külön személyiségük, egyéniségük is van. A Wicca irányzatok saját gyakorlatukban általában meghatározott néven szólítják az Istent és az Istennőt, olyan néven, amely számukra az Isten/Istennő teljességét fejezi ki. Az Ezüstvér Boszorkányhagyományban az Istennőt pl. Artemis néven imádjuk, mert őt eredetileg is mint a mindent magában foglaló Istenséget imádták – később alakult csak ki az az elképzelés, hogy Artemis a harcos Leányistennő a görög vallásban.
Az Istenek, mint spirituális létezők, sokkal összetettebbek, mint ahogy azt elsőre gondolnánk, hiszen a spirituális valóság is végtelenül komplex, és mindenki kicsit másképpen éli meg. Így az Istenek is mások mindenki, és minden irányzat számára – Artemis is más egy Ezüstvérű Wiccának, egy hajdani kis-ázsiai Papnak, és egy kései görög polgárnak. A névazonosság csak egy „nagyjábóli” azonosságot jelent, de ugyanazokon a neveken különböző helyeken és időkben kissé különböző Istenformákat hívtak.
Vannak olyan Istennevek, melyek csak egy bizonyos embercsoport számára bírnak jelentőséggel, és csak ők ismerik őket – ezeket hívjuk titkos Istenneveknek. A misztériumhagyományok általában, így sok Wicca Tradíció is rendelkezik ilyenekkel. A titkos Istenneveket úgy foghatjuk fel mint csatornákat, vagy „belső telefonszámokat” az Istenekhez – erősítik egy irányzat összetartozását, és az Istenekkel való kapcsolatukat. A titkos Istenneveket kár megpróbálni megtudni, kitalálni – annak, aki az adott Tradíciónak nem beavatottja, semmi hasznuk nincsen – olyan, mintha lenne egy telefonszámod, de telefonod nem.
A Wicca gyakorlóinak semmi nem határozza meg – az adott Tradíció szabályain kívül – hogy milyen Isteneket tisztelhetnek, és milyeneket nem. Általában véve az Istent és az Istennőt olyan néven érdemes szólítani, amelyek már a régmúltban is az Isten és az Istennő teljességét fejezték ki. Nem annyira jó ötlet pl. az Urat Anubis néven imádni, mint a Mindenség Urát, mert Egyiptomban sosem tartották annak – csupán a halottak útvezetőjének. Azzal viszont semmi probléma nincs alapvetően, hogy miután belsőséges ismeretre tettünk szert Anubis jelleméről, tisztelegjünk előtte, mint a Mindenség Urának megjelenése, ha mi ezt fontosnak érezzük.
